“Aki Magyar Bálint előtt járt iskolába, biztosan hallott már Antigonéról. S az tudja, hogy aki disznólábakat rak a Dunába lőtt zsidók emlékére állított bronzcipőkbe, annak nincsen köze az európai civilizációhoz, s ekképpen nincsen köze a magyarokhoz sem.” Pont!!!

Mint azt már többször is megfogalmaztam, nem az a lényeg, hogy ki minek született. Ahogyan azt a régi (a szó valódi értelmében vett) nemesek is mondták: a nemesség nem születési előjog, hanem kötelezettség és lehetőség. Kötelezettség arra, hogy nemesként viselkedjen. Lehetőség arra, hogy viselkedésével példát mutatva nemesebbé tegyen másokat.

Az aljadék hiába dübögteti a mellét:

- “Magyar vagyok!” – attól még nem lesz az.

Az a gond, még haragudni sem tudok rá teljes szívemből, mert  legalább annyira hibásak azok, kiket szüleinek nevez, s hibás a “nagy” liberálizélős oktatáspolitika, mely annyira globális és internacionalista akart és akar lenni, hogy szélesre tárja az agyabetegnacionalizmus kapuit, mint lázadási irányt, csökkent értelmi képességű egyedek számára.

Szeretném idézni egy igazi magyar szavait:

“Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam, és halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot.”

Aki tudja, kitől származik, az tudja, hogy miért tettem be. Ezek Aulich utolsó szavai. Egy magyar tábornoké, aki soha nem tanult meg (rendesen) magyarul. Aki német családból származott, és a szabadságharcig egész életét a Habsburgok hadserege jelentette.

—

ui: magyar emberről ilyen disznólábazós aljasságot nem feltételezek. Az az ember nem volt magyar…