Jelenleg a Június 2009 havi archívumában böngészel.
…mert ami igaz, az igaz! Valóban nevetséges, hogy több jog illeti meg a támadót, mint a megtámadottat. Egy 70 éves ember (pláne asszony) legyen egyszerre “pszichomókus”, harcművész, “jogész”, s perszer legyen kellő fizikuma, hogy arányosan védekezhessen, egy (rossz esetben) börtönben kigyúrt 40-50 évvel fiatalabb “megélhetési bűnözővel” szemben.
Ezzel, mint félig-meddig bennfentes egyet tudok érteni. Számos olyan, gyakorlatilag sérelmet nem okoz elektronikus és mechanikus biztonságtechnikai eszközt nem alkalmazhatott a magyar állampolgár eddig, melyek tőlünk nyugatabbra és keletebbre teljesen elfogadottak. Itthon az ombucmanus (legmélyebb tiszteletem mellett) azt találta megállapítani, hogy alkalmazásukkal csorbulnak a támadó(!) személyiségi jogai (ámbátor, azt meg ki nem … le?!) .
Szóval, az irányelvvel és a módosítási szándékkal egyetértek. Ugyan a cikkben idézett Bárándy úr messzire kalandozik (de lehet, hogy csak a cikk szerzője), de most nem ez a lényeg. Azért mégis, kiemelnék egy gondolatot:
“Így ha a jövőben egy csapdába esett betörő szívrohamot kap és meghal, a csapda felállítóját el kell ítélni, és még csak arra sem lesz lehetősége a bírónak, hogy a körülményekre tekintettel enyhítse a büntetését.”
Őőőő… nem vagyok jogász, de a tervezett változtatás szövege valahogy így szól:
„Nem büntethető, aki a saját, illetőleg a mások személye, vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzéséhez szükséges védelmi eszközt alkalmaz, ha az az élet kioltására nem alkalmas, és annak folytán a jogtalan támadó szenved sérelmet, továbbá ha a védekező a sérelem elkerülése érdekében mindent megtett, ami tőle az adott helyzetben elvárható volt.”
Így szerintem: ha a csapda az élet kioltására fizikailag nem alkalmas, ezen felül a védekező nem hagyja ott napokig, hetekig a”szegény” csapdába esettet, akkor nincs miről beszélni. A szívrohamot nem a csapda okozta. Ha valakinek gyenge a szíve, ne lopjon, ne raboljon! Ha mégis megteszi (a törvény változtatás értelmében) vállalja a felelősséget!
Mint azt már többször is megfogalmaztam, nem az a lényeg, hogy ki minek született. Ahogyan azt a régi (a szó valódi értelmében vett) nemesek is mondták: a nemesség nem születési előjog, hanem kötelezettség és lehetőség. Kötelezettség arra, hogy nemesként viselkedjen. Lehetőség arra, hogy viselkedésével példát mutatva nemesebbé tegyen másokat.
Az aljadék hiába dübögteti a mellét:
- “Magyar vagyok!” – attól még nem lesz az.
Az a gond, még haragudni sem tudok rá teljes szívemből, mert legalább annyira hibásak azok, kiket szüleinek nevez, s hibás a “nagy” liberálizélős oktatáspolitika, mely annyira globális és internacionalista akart és akar lenni, hogy szélesre tárja az agyabetegnacionalizmus kapuit, mint lázadási irányt, csökkent értelmi képességű egyedek számára.
Szeretném idézni egy igazi magyar szavait:
“Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam, és halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot.”
Aki tudja, kitől származik, az tudja, hogy miért tettem be. Ezek Aulich utolsó szavai. Egy magyar tábornoké, aki soha nem tanult meg (rendesen) magyarul. Aki német családból származott, és a szabadságharcig egész életét a Habsburgok hadserege jelentette.
—
ui: magyar emberről ilyen disznólábazós aljasságot nem feltételezek. Az az ember nem volt magyar…
