Mi is szivárgott ki? Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, de érzékelve az érdekelt országok őrült acsargásig terjedő reakcióarzenálját, vélhetően az igazság. Kizárólag az igazság az, ami a hatalmasságokat ennyire fel tudja háborítani.

Igen, a WikiLeaks esetről szeretnék néhány gondolatot “papírra” vetni. Adott egy hacker zseni (Julian Assange), aki létrehoz egy weboldalt, mely bevallottan államtitkokra utazik. Mit tesznek az érdekelt államok hatóságai? SEMMIT!

Úgy gondolták: senkinek semmi köze, mit tesznek titokban, mert ez az ő privilégiumuk. Mindeközben a “nép, az istenadta nép…” tényleg olyan jámbor volt, mint a barom, mely “fejét igába hajt“. Elhitte, hogy a diplomácia a nemes lovagerények megtestesítője és az államok vezetői kizárólag az ő (a “jámbor nép”) érdekét nézik.

Ekkor jött Julian Assange és fejükre öntötte a jeges vizet, szembesülniük kellett az igazsággal. Mindenkinek. A hatalmasoknak és a népnek is. S láss csodát! Hirtelen egy oldalra került a “jámbor nép” és a hatalom.

A hatalom azért gőzölt be, mert elvették tőle a játékszerét. Most úgy rapliznak, mint a hisztis ötévesek, akiktől elvette a homokozólapátot egy hatéves “nagyfiú”.
A nép, az isten adta nép pedig visszaköveteli az álmait, mákonyos dermedtségét, kába önelégültségét, mely szerint nála a hatalom és választott vezetői őt szolgálják. Hát persze…

Senki nem fogja fel, hogy semmi másról nem szól a történet, mint a hidegháború után elkényelmesedő szolgálatok (hírszerzés, és elhárítás) tesze-foszaságáról. NEM TELJESÍTETTÉK azt a feladatot, ami kötelességük!

ÉBRESZTŐ kedves “urak” és “istenadták”!

Az információ korszakában élünk! 9/11 nudli lesz ahhoz ami jön, ha a tényleg fontos információk nem egy “szolid” anarchistához, hanem egy pszichopata mészároshoz kerülnek. Nem Julian Assange a veszélyforrás, hanem azok a rések és lékek, melyeken (immáron) szabadon áramlik kifelé a titkos információ.

ui: Érdekes módon ki viselkedett felnőttként, pedig erősen érdekelt a dologban? Lehet találgatni!

 

…új szelek, régi emlékek… :(

Akkor most kell, vagy sem?

Előre szeretném bocsátani, hogy nem vagyok szakértő, csak néhány gondolat merült fel bennem.

Megy a vita (ha megy), kell-e újabb atomerőmű az országnak. Miért éppen az, hát azért, mert nem fosszilis energiahordozóval működik, így kevésbé vagyunk kiszolgáltatva pl. az oroszoknak.
Meg még azért is, mert kevésbé szennyezi a környezetet.

Meg még azért is, mert már alig akarnak atomerőművet építeni az országok, így az építésben érintett mogulok jó pénzt fizetnek a helyi politikusoknak. (Ez csak az én, rosszindulatú véleményem).

Tény: atomerőmű alkalmazása esetén, valóban kisebb a fosszilis energiahordozóktól való függés.

Tény: Elsődlegesen nem szennyezi a környezetet, viszont iszonyatos költséggel jár az elhasznált fűtőelemek tárolása. A saját jólétünkért feláldozzuk a jövő generációk környezeti biztonságát.

Ettől függetlenül, elfogadható a szakemberek érvelése. Valóban az egyik leghatékonyabb megoldás, de…

Mert mindig van egy “de”. De, csak akkor, ha a hagyományos, centralizált áramtermelési és elosztási modell mellett törünk lándzsát. Mert, biz’a vannak alternatívák is. A diverzifikált (szétosztott modell), mely nem néhány nagy erőművel számol, hanem a néhány nagy mellett számos kicsivel.

Igen, az alternatív erőforrásokról beszélek. Nem (feltétlenül) a napenergia hasznosításáról beszélek, sőt a geotermikus energiát sem említem (pedig lenne róla mit értekezni).

Ellenben a szél energiáját igenis befoghatnánk. Nem túl sok helyen, de lenne hol.

Igen, sok problémát is okozhatnak, főként a madaraknak, de nem hiszem, hogy ne lehetne rá megoldást találni.

Jó dolog a szalmaerőmű, de nem Szerencsen. S ha már Szerencsen, akkor ne 50 megawattos legyen, hanem 5-10 megawattos. Mert a szerencsi szalmaerőművel kapcsolatos legnagyobb probléma: a mérete. Egy 50 megawattos erőmű jóval nagyobb környezetszennyező, mint egy 5-10 megawattos. Ráadásul, sokkal nagyobb területről kell a fűtőanyagot egy helyre szállítani, ami jelentősen megnöveli a környék közlekedési terhelését (a teherautók okozta hozzáadott légszennyezésről ne is beszéljünk).

A szalmaerőművek jellemzően 5-10 megawattosak. Nem véletlenül, mert arra találták ki őket, hogy egy szűkebb közösséget lássanak el. 50 megawattos erőmű is indokolt lehet, de mondjuk az USA-ban, vagy Ausztráliában.

Ami viszont komoly eredményekkel és pozitív, kiegészítő gazdasági hatásokkal járhat, az az energiafűz.

A csak a közvetlen termelése, feldolgozása új munkahelyeket teremthet (egyes számítások szerint kb. 200 000 új munkahelyről van szó), hatékonyabbá teheti a mezőgazdasági tevékenységet. Kiegészítő tevékenységek épülhetnek rá, melyek további munkahelyeket teremthetnek. Olyanok számára is, akik nem rendelkeznek magasabb képzettséggel.
Mint azt a belinkelt cikkben is olvashatjátok, a tervek szerint fóliasátrakat fűtenének az erőművekből kinyert hővel, ahol zöldség/gyümölcs termelés folyhat. Akár olyan területen is ahol a föld kevésbé alkalmas a gazdálkodásra. Főként az észak-kelet magyarországi régióban jelenthet ez komoly segítséget a foglalkoztatás területén.
Végül, de nem utolsó sorban: az energiafűz elégetésekor keletkező CO2 mértéke a legalacsonyabb, az egyéb fa és fosszilis  energiahordozókkal összevetve. Igaz, hogy ez is szennyez, de legalább nem mérgez, mint a kiégett “atom” fűtőelemek.

Szóval, ha elszakadunk a centralizált óriások rémképétől, és egy kicsit nagyobb látószögből vizsgáljuk a kérdést, felmerül: 1 mega erőmű, vagy több kicsit, ami néhány ezer helyett, 200 000 munkahelyet, fejlődési lehetőséget teremt, az ország elmaradottabb területein is.

A hálózati veszteségről nem is beszélve. Ez az a veszteség, amit senki nem használ fel, csak megtermelik, majd eltűnik a nagy nihilben. Az elosztó és fogyasztó között 10%-os veszteségről szól a fáma. Nem hivatalos forrásból származó adat szerint, az erőmű-elosztó viszonylatban ez az arányszám magasabb. S ezt nem ártana figyelembe venni, amikor 1 centralizált erőmű mellett teszi le valaki a voksát.

Kis erőmű (energiafűz, kis szalma, szél), kisebb távolság, kisebb hálózativeszteség. Energifűz esetében: 200 000 új munkahely. Melyik a szimpatikusabb?  A nagy, vagy a kicsi?

…mert ami igaz, az igaz! Valóban nevetséges, hogy több jog illeti meg a támadót, mint a megtámadottat. Egy 70 éves ember (pláne asszony) legyen egyszerre “pszichomókus”, harcművész, “jogész”, s perszer legyen kellő fizikuma, hogy arányosan védekezhessen, egy (rossz esetben) börtönben kigyúrt 40-50 évvel fiatalabb “megélhetési bűnözővel” szemben.

Ez a joggyakorlat valóban ostobaság. Ezen kíván változtatni a kormány, a Btk. módosításával, beveztvén a “jogos védelem” fogalmát, mely szerint a jogtalan támadás elhárítására az átlag polgár jogosult olyan védelmi eszközöket alkalmazni, amit eddig nem alkalmazhatott.(KATT)

Ezzel, mint félig-meddig bennfentes egyet tudok érteni. Számos olyan, gyakorlatilag sérelmet nem okoz elektronikus és mechanikus biztonságtechnikai eszközt nem alkalmazhatott a magyar állampolgár eddig, melyek tőlünk nyugatabbra és keletebbre teljesen elfogadottak. Itthon az ombucmanus (legmélyebb tiszteletem mellett) azt találta megállapítani, hogy alkalmazásukkal csorbulnak a támadó(!) személyiségi jogai (ámbátor, azt meg ki nem … le?!) .

Szóval, az irányelvvel és a módosítási szándékkal egyetértek. Ugyan a cikkben idézett Bárándy úr messzire kalandozik   (de lehet, hogy csak a cikk szerzője), de most nem ez a lényeg. Azért mégis, kiemelnék egy gondolatot:

“Így ha a jövőben egy csapdába esett betörő szívrohamot kap és meghal, a csapda felállítóját el kell ítélni, és még csak arra sem lesz lehetősége a bírónak, hogy a körülményekre tekintettel enyhítse a büntetését.”

Őőőő… nem vagyok jogász, de a tervezett változtatás szövege valahogy így szól:

„Nem büntethető, aki a saját, illetőleg a mások személye, vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzéséhez szükséges védelmi eszközt alkalmaz, ha az az élet kioltására nem alkalmas, és annak folytán a jogtalan támadó szenved sérelmet, továbbá ha a védekező a sérelem elkerülése érdekében mindent megtett, ami tőle az adott helyzetben elvárható volt.”

Így szerintem: ha a csapda az élet kioltására fizikailag nem alkalmas, ezen felül a védekező nem hagyja ott napokig, hetekig a”szegény” csapdába esettet, akkor nincs miről beszélni.  A szívrohamot nem a csapda okozta. Ha valakinek gyenge a szíve, ne lopjon, ne raboljon! Ha mégis megteszi (a törvény változtatás értelmében) vállalja a felelősséget!

“Aki Magyar Bálint előtt járt iskolába, biztosan hallott már Antigonéról. S az tudja, hogy aki disznólábakat rak a Dunába lőtt zsidók emlékére állított bronzcipőkbe, annak nincsen köze az európai civilizációhoz, s ekképpen nincsen köze a magyarokhoz sem.” Pont!!!

Mint azt már többször is megfogalmaztam, nem az a lényeg, hogy ki minek született. Ahogyan azt a régi (a szó valódi értelmében vett) nemesek is mondták: a nemesség nem születési előjog, hanem kötelezettség és lehetőség. Kötelezettség arra, hogy nemesként viselkedjen. Lehetőség arra, hogy viselkedésével példát mutatva nemesebbé tegyen másokat.

Az aljadék hiába dübögteti a mellét:

- “Magyar vagyok!” – attól még nem lesz az.

Az a gond, még haragudni sem tudok rá teljes szívemből, mert  legalább annyira hibásak azok, kiket szüleinek nevez, s hibás a “nagy” liberálizélős oktatáspolitika, mely annyira globális és internacionalista akart és akar lenni, hogy szélesre tárja az agyabetegnacionalizmus kapuit, mint lázadási irányt, csökkent értelmi képességű egyedek számára.

Szeretném idézni egy igazi magyar szavait:

“Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam, és halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot.”

Aki tudja, kitől származik, az tudja, hogy miért tettem be. Ezek Aulich utolsó szavai. Egy magyar tábornoké, aki soha nem tanult meg (rendesen) magyarul. Aki német családból származott, és a szabadságharcig egész életét a Habsburgok hadserege jelentette.

ui: magyar emberről ilyen disznólábazós aljasságot nem feltételezek. Az az ember nem volt magyar…

Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.

Oly korban éltem én e földön,
mikor besúgni érdem volt, s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős, -
s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest.

Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bújhatott,
s rághatta szégyenében ökleit, -
az ország megvadult, s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.

Oly korban éltem én e földön,
mikor gyermeknek átok volt az anyja,
s az asszony boldog volt, ha elvetélt,
az élő irigylé a férges síri holtat,
míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.
………………………………………..

Oly korban éltem én e földön,
mikor a költő is csak hallgatott,
s várta, hogy talán megszólal újra -
mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, -
a rettentő szavak tudósa, Ésaiás

Radnóti Miklós, 1944. május 19.

Hát, így érzem most magam…

Nap és tár

január 2012
H K S C P S V
« dec    
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Ebből választhatsz

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.